Papp Orsolya

Papp Orsolya
kertészmérnök, fitoterapeuta

Több mint húsz éve foglalkozom a növényvilággal, három irányból közelítve: botanikusként kezdtem, majd kertészmérnök lettem és végül fitoterapeuta végzettséget is szereztem. Fontos kezdet volt a természetes növénytársulásokkal töltött idő, hiszen megismerkedtem a természet ökológiai hálózatával és sokféleségével, ezáltal csak bio/öko módon tudom elképzelni a kertészeti termesztést. Több évet töltöttem három biokertészetben végzett gyakorlattal (Pénzesgyőr, Somogyvámos, Szeged-Sziksóstó), majd két éve indítottam el a saját biogazdaságomat Zsámbokon (Ursaherba Biokert).

A mezőgazdasági sokféleséget nagyon izgalmas területként élem meg és helyben élharcosa is vagyok, a térségben én szerveztem meg az első magbörzét a költözésem után. A munkahelyem – ÖMKi - kapcsán is foglalkozok tájfajtákkal, elsősorban paradicsomokkal, de információs anyagokat is szerkesztek-írok a témában. A kertben az utóbbi évben 30-40 tájfajtát tartottam, mert részt veszek a babfajtákkal foglalkozó TRUE projektben, illetve a NÖDIK tájfajta on-farm programjában is.